Ülj úgy, mint aki nagyon fáradt! Ülj úgy, mint aki mérges! Ülj úgy…. mint aki elvesztette mindenét!
’’A királyné, aki madárnak képzelte magát’’ az egyik ’’legerősebb’’ mese a veszteségről. De ez a mese számomra a segítségnyújtás tekintetében is vezet. Segíteni nem lehet félvállról, nem lehet a felsőbbrendűség érzésével, nem lehet úgy, hogy közben azt érzi valaki, hogy lealacsonyodnak hozzá.
A bölcs, aki végül segít a királynőn, egy dolgot biztosan tud: hogyan kell úgy létezni a segítségkérő mellett, hogy a bizalmába fogadjon, hogy azt érezze, megértjük a helyzetét.
A bölcs azt is tudja, hogy a veszteség legtöbbször regressziót eredményez, lelkileg és szellemileg. Megtorpanunk, megroppanunk és csak lassan tudunk elindulni visszafelé. Ha sikerül feldolgozni a traumát, akkor erősebbek leszünk, ha nem, akkor benne ragadunk.
A foglalkozáson csak nagyon lassan bújtunk ki az asztal alól, kellett valami, amit először elképzeltünk, elhittünk, majd lassan, nagyon lassan tértünk vissza az életbe.
Ha valakit veszteség ér, és segíteni akarsz, akkor ülj le mellé, értsd meg, és ne magyarázz neki (az mindig csak a második dolog…)!