Csak 2 percig féltem….
Amikor 17 éves srácokhoz mégy drámás foglalkozást tartani, akkor nem alapértelmezett az elfogadó attitűd. Ez a korosztály nagyon kritikus a felnőttekkel, és egymással is. Ráadásul a csapatukban felerősödő konfliktusok kezelése miatt hívtak, és olyanokat kellett együttműködésre bírni, akik egyébként nem beszélnek egymással. Tizenhét fiúval játszottunk arról, hogy milyen formában tudják egymást elfogadni, milyen közös dolgok vannak bennük, mi az, amit nehéz egyeztetni, és mi az, amit könnyű. Persze a dráma nyelvén, köntösbe csomagolva, személyes vallomások nélkül.
Szeretem ezt a kettősségét, kimondom, de mégsem én mondom ki. Játszom, magamat adom, de védett vagyok, mert valakinek a bőrébe bújva beszélek az érzéseimről!
Legközelebb a mese nyelvén szólítom meg őket, hátha az is ilyen sikeres lesz!