Nem csupán a mesék és a mesemondás volt csodálatos, hanem az együttlét is, a közös értékek mentén szerveződő közösséggel. Azt nem tudom, hogy a mesék teszik-e olyan magasra azt a mércét, amelyet emberileg meg kell ugranunk ahhoz, hogy elérhessük őket, vagy a meseterapeuták hangja emeli fel a meséket hetedíziglenig ható magasságokba,, esetleg mindkettő hat a másikra, de azt tudom, hogy most is tudtunk adni a történeteken keresztül odafigyelést, elfogadást egymásnak és a résztvevőknek.
Persze minden mesének önálló élete van, és minden meseterapeutának is. Még ugyanaz a mese is másként hangzik a különböző egyéniségek tolmácsolásában. Előtérbe kerülhet a humor, a küzdő én, az empátia, az irónia, a filozófiai sík, az önfeláldozás, az együttműködés és a játékosság, attól függően, hogy ki mondja el a mesét. Szerintem a régi mesemondók sem voltak egyformák….
Én az Örvös medve fehér szőrszáláról meséltem, amely biztosan átitatódott a drámapedagógusi énemmel.