Szakrális körtáncot jártam tegnap a réten, nők gyűrűjében.
Most voltam először. Azt hittem nehéz lesz jelen lenni, nehéz lesz követni a lépéseket, nehéz lesz tartani a ritmust. Ha valaki egy olyan tudat domináns ember, mint én, nem igazán szereti magát rábízni az ösztöneire, a testére. Pedig nem is kell feladni a szellemi részt, csak elringatni, megbékíteni, harmonizálni. A szellemi erő és a test tartani tudja egymást, és olyan szimbiózisban léteznek, amelyet ritkán élek át.
A szakrális szótól féltem egy kicsit, erősnek gondoltam, olyannak, amely egy profán környezetben nem jelenhet meg, hiszen szentséget, istenit, természetfelettit jelent. Pedig ott volt, több szinten is jelen volt a táncban, sőt folyamatosan áthatotta.
A szakralitás első szintje a velem, körülöttem lévő emberek mozgása, kapcsolódása, áramlása. Próbáld ki egyszer! Körben táncolsz, sokszor csak a kezek érintik egymást, vagy azok sem, együtt lélegzel, együtt mozogsz a többiekkel, miközben a kör pulzál, és váltogatja méretét nagyból kicsi lesz, majd újra nyílik, igazodva a lépések ritmusához és a tánc formájához. Megtanultam, hogy az egyik kéz fogad, a másik odanyújt, így kell a körben kapcsolódni. Te lépsz a ritmusra, mozog a tested, de a saját lábadon, kezeden kívül mozdít a többiek karja, lába is, ezért nem tudod elrontani. Először magamban mondtam: jobb-bal, bal-jobb, de később elhagytam. Az egyik lány mondta, hogy ő képekben látta, úgy jegyezte meg. Én először a nálam gyakorlottabbak lábát néztem, majd rájöttem, hogy nem a lábakat kell nézni, hanem a test mozgását, utána már azt sem kellett, csak a szemeket. Fel tudtam emelni az arcom, tartott a kör, tartottak a többiek, átadták a mozdulatot.
A szakralitás másik szintje és forrása a nőiség megélése, a női minőség életre hívása. Kortalanok voltunk, és rendelkeztünk azzal a közös tudással, amelyet estés-i nyelven az ősi természetasszony megélésének is mondhatnánk. Ha most belegondolok, 30-40 év különbség is lehetett a legfiatalabb és a legidősebb között, de ez nem érződött egy pillanatra sem a körben. Hullámzott a keblünk, a csípőnk, és javítottuk, átmostuk magunkon gondolatban a világ összes problémáját.
A szakralitás harmadik előhívója a zene volt. Először a négy elemet idéztük meg egy mexikói zenével, majd pergő balkáni cigány muzsika következett, ezt egy kicsit szomorkás szefárd dal követte. Ezután egy játékos macedón rumelájra roptuk, de a zsidó esküvői áldó zene és szépen megfért egy sámándobos szabadtánc után.
Középen gyertya égett, éppen úgy, mint a mesemondások alkalmával. Sok a rokonság köztük, és a kettőt össze is lehet kapcsolni! Én tervezem! Nagyon köszönöm ezt az élményt Ági Réka Szabó körtáncvezető, és mindenkinek, akit megismerhettem, akikkel erősítjük egymásban a női erőt!
/A fotót most csinálta a férjem, miközben Kapolcson vagyunk és egy erdős részen meséltem a táncot, és előhívtam az érzést. A körben nem lehet fotózni, nem illik, sőt tilos, mert titkos./