Ha nem is féltek, de mindenesetre tartottak a találkozástól a táborozó gyerekek. Egyikőjük családjában sem volt értelmileg-, vagy testileg sérült ember. Velük fogunk drámázni, meseterápiázni? Szilvi néni, te mindig kitalálsz valami furcsát… de azért jöttek velem, és nem csalódtam az én nyitott szívű csoportomban. Nagyjából 2 perc volt, amíg méregették egymást, után sérült-, nem sérült, a játékra, a történetre koncentrált. Később együtt alkottunk, agyagoztunk. Ők segítettek nekünk, mert sokkal jobban tudtak agyaghengereket gyúrni, a gyakorlott kezükkel, mint mi. A végén megkaptam: ’’tök jó fejek voltak”, ’’olyan kedvesek”, ’’és annyit tudnak beszélni, mint Szilvi néni..” ez utóbbi megjegyzés nem biztos, hogy bók volt..
Sokáig kerestem a szót arra az érzésre, amely a foglalkozás alatt bennem volt. Egészen furcsa módon az emelkedettségben találtam meg.
Köszönjük a befogadást a Dizseri Habilitációs központnak és Gabriella Czuppon-nak. Külön köszönöm, hogy a fényképeket fenntartások nélkül lehet használni, mert szabadon vállalják a résztvevők másságát!