+36203210582 nskszilvia@gmail.com

Nagy örömmel adom hírül, hogy megjelent a Pécsi Tudományegyetem Tudásmenedzsment periodikájában a “Drámapedagógiai foglalkozások és a színházi nevelési előadások véleményváltoztató hatásának résztvevőkre vonatkozó vizsgálata” című tanulmányom.


A kutatásban 503 résztvevőt kérdeztem meg 31 előadás és foglalkozás alapján, kérdőívek és interjúk segítségével.
Bizonyítottam, hogy a véleményváltozás korrelál a hagyományos színházi és foglalkozási formáktól való eltérés mértékével, és azzal, hogy a résztvevő milyen mértékben került a foglalkozás hatása alá érzelmileg. Viszont a felkínált interakcióval való elégedettség nem befolyásolja olyan mértékben a véleményváltozást, mint azt először feltételeztem, és független az életkortól is.
Jelentős kapcsolatot mutatott ugyanakkor a korrelációs együtható a hagyományos formától való eltérés, és az érintettség mértéke között.


A teljes tanulmány 170 oldalas, ennek 17 oldalas kivonata itt olvasható.

Köszönöm Trencsényi László tanár úrnak a biztatást és a segjtséget!