A ’’nagyok” (14-17) tábora mindig különleges felkészülést kíván. Egyrészt mert évek óta együtt dolgozunk, ezért új programot várnak, másrészt, mert ez a korosztály rendkívül kritikus, így azonnal szembesülök azzal, hogy jól választottam-e formát a drámajátékhoz.
Most csak egy komplex drámajátékról szeretnék beszámolni: Tasnádi István és Jeli Viktória Kettős játék című drámája alapján készítettem egy 3 órás drámás programot (amely leginkább a tanítási dráma és vitaszínház ötvözete, de vannak beépített jelenetek is benne). A történet alapja, hogy két fiatal megismerkedik egymással az interneten, ahol beszélgetnek, játszanak, de egyikük sem a valódi arcát mutatja. A lány nem vállalja fel, hogy nem hall, a fiú nem vállalja fel, hogy Szíriából menekül, helyette osztálykirándulásról mesél, ahol éppen a hegyeket járják.
A játék során felépítettük a karaktereket, megpróbáltunk kommunikálni jelbeszéddel és szájról olvasással, vitatkoztunk arról, hogy elmondjuk-e egy bizonyos ponton a fogyatékosságunkat a srácnak, csináltunk jelenteket a találkozásról, és gondolkodtunk arról, hogy van-e jövője a kapcsolatnak. Feszültséggel telve dobáltunk kitalált emojikat, a barátnőnket a süketsége miatt elhagyó fiúra, és együtt örültünk annak, hogy a menekült srác szerint, a madarak csőrén már nem hangok, hanem szalagok röpülnek ki, amikor a lány ’’hallgatja’’ őket.
Délután verseket alkottunk Szabó T. Anna Sejt című művének megadott szavaiból (a verset a végén ismerték meg a fiatalok). Persze volt főzés is, kerti fűszerekkel, mert a nagyokkal úgy az igazi a tábor, ha nem csak műveket, hanem az ételt is magunknak készítjük.
Szeretek velük lenni, mert olyankor kortalannak érzem magam.