Két csodálatos evezős csoportnak tartottam foglalkozást szerdán egy csónakházban. A kis-, és nagy kamaszok csoportja azért volt csodálatos, mert ennyi nyitottságot, és érzelmi odafordulást egy történethez még drámásként is ritkán tapasztalok.
Építettük Etiópiát, a karaktert, az apa-fia viszonyt, festettünk érzelmekről, lefutottuk mezítláb a 42 km-t, és először nyertünk színes bőrűként az olimpián. Elgondolkodtunk a megnyomorodás veszélyén, amikor a doktornővel beszélgettünk, majd mégis elindultunk a következő versenyen. A 30. km-nél a csoport döntött arról, hogy átadjuk-e a győzelem lehetőségét honfitársunknak, Momónak. Az egyik csoport átadta, a másik nem… tanulságos volt.
Az edzők a versenyek előtti önbizalomnövelésre, és stresszoldásra kértek tőlem foglalkozást.