A családi meseterápiát nagyon szeretem!
Néha az anya hozza el a kamasz gyermeket, néha az apa, néha mindannyian eljönnek. Mert valami nem működik a családi rendszerben; nem tudnak beszélgetni, nem tudnak kompromisszumokat kötni, csak egymásnak feszülnek, és azt érzik, hogy egymás ellen dolgoznak.
A mese ilyenkor zsigeri úton hat, pontosan leképezi a családi mintázatot, így lehetetlen nem bevonódni, nem a részesének lenni. Persze ez nem direkt módon történik, mert itt nincsenek szereplők, ez nem a mese eljátszása, és messze nem csak mesemondás. Ez inkább a résztvevők egymásra hangolás, finoman, észrevétlenül; egymás meghallgatására késztetés a feladatokon, mesés, drámás gyakorlatokon keresztül. Értékek közvetítése, egymásnak, egymástól. Nem egy szentimentális ’’szeressük egymást’’, és minden jól alakul hozzáállás, hanem kiküzdött közös nevezők az elfogadás frontján. Több hónapig is kell dolgozniuk, vagy úgy is mondhatjuk játszaniuk, még oldódnak a feszültségek, és lebontják a védősáncokat, majd elindulnak egymás felé.
A képet az egyik anya-fia foglalkozásról készítettem (hátterében a csillagkút, a kimerhető családi erőforrásokkal).
Mese: Derék Jankó meg a keménykenyér