Drámapedagógiai foglalkozás gyerekeknek

Fejleszti a fantáziát, a kreativitást, a figyelmet, a fegyelmet, a mozgáskészséget, az ügyességet, az együttműködést, a koncentrációt, az improvizációs készséget, a beszédkészséget, az önismeretet és önbizalmat, az empátiát, a társismeretet, a kommunikációs képességet, vitakészséget, a memóriát, a logikai érzéket, a térérzékelés, a megfigyelőképességet, az absztrakciós képességet, a forrásgyűjtés képességét, a művészetek iránti fogékonyságot, az emberi értékek iránti elkötelezettséget.

Túl soknak tűnik? Pedig tényleg fejlődik mindez!

Ha megnézzük a legjelentősebb kutatást ezen e területen /DICE -Drama Improves Lisbon Key Competences in Education – A drámapedagógia hatása a lisszaboni kulcs-kompetenciákra/, azt találjuk, hogy a dráma nyolc kulcskompetencia közül ötben erőteljesen fejleszt. Ezek a 1. anyanyelvi kommunikáció, a 2. tanulás tanulása, a 3. személyközi-, interkulturális- és szociális kompetenciák, 4. állampolgári kompetencia, a vállalkozói kompetencia, és a 5. kulturális kifejezőkészség. Fejlődik ezen kívül egy ’’univerzális kompetencia”, amely az emberi értékrendekről, az enberiesség fejlődéséről szól.

A legfontosabb számomra az extra, „univerzális kompetencia”, amely arra vonatkozik, hogy mit is jelent embernek lenni. A foglalkozáson sokat beszélgetünk, vitázunk, játszunk egyetemes emberi értékekről, és minden játék mögött felsejlik annak a célja, hogy megtaláljuk a sokféle válaszlehetőség között a leginkább emberit, emberségeset!

Játszunk… – A gyerekek nem veszik észre, hogy fejlődik a személyiségük, gazdagodnak a képességeik és a tudásuk!

Vannak pici gyakorlatok – ezek pár percesek, dinamikusak, mozgással kísértek, és/vagy koncentrációra építők, fantáziafejlesztők, közösségépítők.

Vannak hosszabb történetek – amelyek valós vagy kitalált központi figurára épülnek. Itt sokszor mi adunk egyéniséget a karaktereinknek, és konfliktusaikra is mi találunk megoldást.

Egy csoportba 9-12 gyermek kerül. Ez az a létszám, amely elegendő ahhoz, hogy a csoportmunka előnyeit ki tudjuk használni, és ez az a létszám, amely mellett személyes figyelmet tud kapni minden gyerek, és ők is figyelni tudnak egymásra.

Az elsődleges cél nem egy előadás létrejötte a szakköri foglalkozásokon. A drámajáték, a képességfejlesztés, a problémákról való gondolkodás sokkal fontosabb.

Előadást csak azokkal a gyerekekkel készítek, akik már több éve járnak hozzám, és csak akkor, ha találunk egy olyan témát, amely érdekli őket, valamint tudunk egy olyan kifejezési formát kapcsolni hozzá, amely keretet ad neki.

Az előadás „létrehozása” mindig közös alkotás. Először gondolkodunk, beszélgetünk, játszunk a témáról, majd a gyerekek improvizációiból megszilárdulnak egyes részek, és lassan testet ölt a színdarab.

A drámapedagógia által megélt érzelemre, kialakult gondolatra, és elsajátított ismeret két hét után 90%-os szinten emlékezünk vissza.