A Ganlan tavi ifjak komplex színházi nevelési előadása, 14-15 éves ’’drámapedagógusokkal”. Nagyon büszke vagyok a lányokra! Már több éve dolgozunk együtt, és működnek, hatnak az előadásaink!
Szerdán két foglalkozást tartottunk egymás után a Diósdi Dió Óvoda nagycsoportos ovisainak. Az előadás megáll azon a ponton, amikor el kell döntenie az ifjúnak, hogy rábízott feladatok közül, melyiket hagyja el. Kis csoportokban választottunk egyet-egyet, majd megbeszéltük, hogy miért gondoljuk kevésbé fontosnak, mint a többit. Utána ötleteket gyűjtöttünk a visszaút kihívásaival kapcsolatban. Elértük, hogy lássanak a lányok, pedig csak szavaink voltak, írtunk kígyóűző verset, és segítettünk az égbe jutnia a sárkánynak. Olyan furcsán felemelő, kicsikkel játszani a halálról, inkább érzik, mint értik a folyamatot, és azt is, hogy kapcsolódnia kell a világhoz, ahhoz, hogy el tudjon menni, nem elég a belső nyugalom.
A végén megtisztul a tó is, egyrészt mert beledobjuk a rengeteg rossz utána, a ránk váró jó dolgokat, és egy Weöres verset is segítségül hívunk: Csönd, béke, csönd, béke, fény…
A mese, az óvodások szintjén az önzetlenségről, a segítségnyújtásról, és az elmúlásról szólt. De tudjuk játszani középiskolásoknak és felnőtteknek is, akkor bővül a kör a környezetszennyezéssel, az önértékeléssel, és a belső békével.