Hétvégén egy csodálatos délutánt töltöttem harmincöt óvodapedagógussal, akik egyrészt ízelítőt kaptak a meseterápia működési elveiből, másrészt egy saját élményű foglalkozáson vehettek részt két csoportban.
Ha meseterápiáról tartasz előadást, akkor bárkit el tudsz varázsolni, de ha óvónéniknek, akkor magad is flow élményt élsz át, mert olyan közösséggel van dolgod, ahol fél szavakból értik a meseterápia titkait. Nem is csoda, hiszen ők is megannyi mesehallgatási transz előidézői a pici gyerekeknél, és a mesés foglalkozásaik ösztönösen közelítenek az alkotó fejlesztő meseterápia felépítéséhez. Jelen volt tehát a folyamatban, egy semmi máshoz nem hasonlítható pedagógus mosoly, egy összekacsintás, amely táltosként vitt végig bennünket a mese folyamán. Voltak benne persze völgyek is, mert a tollra rá kellett írnunk a személyes szárnyfosztottságunkat, és a cipőnket is oda kellett adni képletesen egy nagyobb erőnek, de onnan már csak emelkedni lehetett a zene hangjaival, magunk mögött hagyva a Teventej féle alakokat. A párhuzamok, a megtapasztalások persze továbbvihetők a valós életbe, egy személyes történetbe.
Köszönöm ennek a kollektívának, hogy olyan lelkesek voltak, és befogadták Lotilkónak és a meseterápiának a meséjét. Az egyetlen óvóbácsinak, pedig küldöm majd az egyesület képzési lehetőségeit, ahogyan ígértem.
A fényképhez köszönöm az intézmény vezetőjének Katalin Ocsovai -nak az engedélyét. Tamás Sávoly-nak pedig, hogy felkért az előadások és a foglalkozások megtartására.
