Proméheusz -Hermész – gondolkodás a szabadságról

Prométheusz és Hermész – gondolkodás a szabadságról

Mit jelent számodra Prométheusz?

Csoport: 16-17 éves tanulókból álló középiskolás osztály, drámás gyakorlattal.

Cél: Prométheusz szerepének több oldalról, nézőpontból történő vizsgálata, versek, festmények, szobrok segítségével. Elsődleges cél az önálló vélemény kialakítása Prométheuszról, elgondolkodtatás az emberi szabadságról, képességekről, akaratról. Másodlagos cél az irodalmi művek és fesmények megismerése, a róluk, velük való gondolkodással és a több művészeti forma összekapcsolása.

A tanítási óra jellege: Egy drámaóra és egy irodalomóra összevonása. Az órán elsősorban “D” típusú drámás konvenciók kerülnek alkalmazására, de nem tanítási dráma formájában. Nem kerül sor ezért történet kidolgozására, hanem őrízve az eredeti mitológiai cselekménysort, jellemeket vizsgálunk, viszonyulási pontokat keresünk, irodalmi műveken és képzőművészeti alkotásokon keresztül.

Körülmények: Osztályterem, középen szabad térrel, körben elhelyezkedő székekkel.

Időtartam: Két tanítási óra egymás után megtartva.

Kiindulási alap: A tanulók ismerik Trencsényi-Waldapfel Imre Prométheusz című művét és Aiszkhülosznak A leláncolt Prométheusz című drámáját is. Ezeken kívül is sok görög drámát olvastak.

Előkészítés/Háttérismeretek:

Megkérjük a tanulókat a foglalkozást megelőző órán, hogy olvassanak el előre megadott irodalmi műveket (1. sz. melléklet), olyan módon, hogy az egyes művek elolvasása után néhány percig csak az olvasott műre koncentráljanak és csak utána olvassák el a következőt.

Az irodalmi művek a következők:

Juhász Gyula: Prométheusz (1903), Johann Wolgang von Goethe: Prometheus (1715), Janus Pannonius: Amikor a táborban megbetegedett (1464) Ugron Nóra: Prométheusz (2014) /A vers az Irodalmi Jelen protálon jelent meg. Letöltve: http://www.irodalmijelen.hu/2014-nov-6-1551/debut-ugron-nora 2015.febr. 10/ Andrew: Új Prométheusz (2013) /A vers a Pieris Interaktív művészeti potrálon jelent meg. A szerző teljes neve nem ismert/ Letöltve: http://www.pieris.hu/irodalom/olvas/mu/136722 2015.febr.10./

Esetleg: Lázár Ervin Tűz című novellája

Ha valaki szeretne, önállóan is gyűjthet verseket Prométheuszról!

A tanár számára feladat: Prométheuszról készült néhány festmény és szobor fényképének előkészítése és színes formában történő kinyomtatása (2.sz.melléklet). /A festők alkotói stílusának meghatározására csak érintőlegesen, néhány szóval, vagy egyáltalán nem kerül sor az órán, de a tanárnak ismernie kell/

Festmények: Piero di Cosimo: Prometheus (1515) /Cosimo: Itáliai reneszánsz festő,a kia Sixtusi kápolna képein is dolgozik. Oltárképeket, mitológiai jeleneteket és portrékat fest./, Jacob Jordaens: A leláncolt Prométheusz(1640) /Jordaens: A holland aranykor festője éppen úgy mint Rembrandt, vallásos tárgyú és mitológikus képeket fest/, Jacques de I’Ange:Leláncolt Prométheusz (1640 körül) /I’Ange: Flamand festő, életképeiről és történelmi festményeiről ismert, stílusa kicsit hasonló Caravaggioéhoz/ Heinrich Fueger: Prométheusz lehozza az embereknek a tüzet (1817) /Fueger: Klasszicista német festő. Történelmi és mitológiai tárgyú képeket is fest, de legjelentősebb műveit a portréfestészetben alkotta./ Gustav Moreau: Prométheusz (1868) /Moreau: szimbolista francia festő, aki hosszabb ideig él Olaszországban, érdeklődik az antik világ iránt. Festményei pl: Oidipusz és a szfinx, Heraklész és a lernéi hidra, Jupiter és Szemelé, Orpheusz/

Szobrok: Varga Imre: Prométheusz (1965) Szekszárdon állították fel a másolatát 1978-ban. Az eredeti Antwerpenben van, mert eredetileg Veszprémben került volna felállításra, de a városvezetés nem kért belőle, mondván “egy tolvajnak mégsem kell szobrot felállítani”.

Nicolas-Sébastien Adam: Prometheus láncai (1762) Neoklasszikus stílusban alkotó francia szobrász. A festmény a Louvre-ban látható.

/Bár zenei művek nem kerülnek bejátszásra, a tanárnak ismernie kell Beethoven, Liszt, Orff, Szkrjabin, Fauré Prométheuszról szóló műveit, esetleg az éneket tanító kollégával együtt tervezni egy órát, és a gyerekek is hivatkozhatnak rájuk, ezért felkészültnek kell lennie./

Óravázlat:

1.Prométheusz történetének felidézése Trencsényi-Waldapfel Imre: Prométheusz című művén keresztül /egész osztályos beszélgetés

2.A történetet részekre bontva megjeleníteni állóképekben, majd a szereplők vállának megérintésekor azok elmondhatják mire gondolhat az adott szereplő. Utána meg lehet “mozdítani” a képet néhány mozdulat erejéig. /A történetrészek megjelenítése kiscsoportokban, kihúzott kártyák alapján történik (2db kártya/ 3-4fős csop)./

A kártyák a következők:

Prométheusz és Pallasz Athéné megformálja az embereket
A tűz nélküli emberek élete
Prométheusz ellopja számukra a tüzet
Az emberek élete a tűzzel
Pandórát “megajándékozzák” az istenek
Pandóra Epimétheusz agyaghombárjai között
Az emberek élete a tiltott hombár kinyitása után
Zeusz elrendeli Prométheusz büntetését
Prométheusz leláncolása
Prométheusz és Ió találkozása
Hermész és Prométheusz találkozása
Héraklész nyilai
Héraklész, Zeusz, Prométheusz találkozása

3. Egész csoportos beszélgetés: Miben lett más az emberek élete Prométheusz tettével? Hogyan változott meg a gondolkodásuk? Mikor voltak szabadabbak a tűz ismerete előtt vagy utána? Mit jelent a sorsodról való döntés szabadsága?

4. Prométheusz – Zeusz viszonya, Zeusz szemszögéből

“Forró szék” konvenció gondolatokkal: Zeusz gondolatainak megjelenítése. (Középen ül Zeusz, és a körülötte ülők, mint belső gondolatok szólalnak meg, Zeusz egy-egy szóval “reagálhat” a saját gondolataira.)

“Forró szék” konvenció interjúval: Középen ül Zeusz és kérdéseket tehetünk fel neki.

Ezt a konvenciót alkalmazhatjuk a gondolatokkal történő forma után közvetlenül vagy helyette is az adott osztálytól függően.

5.Prométheusz Hermészhez: “Szolgasorsodért soha el nem cserélem gyötrelmes balsorsomat. “

Felidézni csoportos beszélgetéssel vagy felolvasni Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című művéből Hermész és Prométheusz párbeszédét, majd arra kérjük a tanulókat, hogy anélkül, hogy a párbeszéd szövegét megpróbálnák visszaadni, vegyenek részt egy forum-színházi munkában.

Fórum-színház konvenció alkalmazása: Hermész arról próbálja meggyőzni Prométheuszt, hogy árulja el, milyen násztól fog Zeusz hatalma megtörni.

Két szereplő áll ki a két szerepre, akiket előtte a két részre bontott osztály egy-egy része készít fel a beszélgetésre. A jelenetet bárkinek jogában áll megállítani, ha úgy érzi a szereplőnek szüksége van segítségre, a dráma elvesztette hitelességét, jelentőségét vagy ő más érvelési formát próbálna ki, más hozzáállást szeretne megvalósítani. Lehet csak tanáccsal segíteni, de le is lehet cserélni az egyik szereplőt.

A két óra közötti szünet most iktatható be!

6. Milyennek látjátok Prométheuszt ha festményen vagy szobor formájában kell megjeleníteni? Kik szerepelnének még Prométheuszon kívül a képen, szobron?

Minden tanulónak ki kell választania azt a festményt vagy szobrot, amely szerinte a legközelebb áll az ő Prométheuszához.

Az azonos képet, szobrot választók kerülnek egy csoportba.

Rövid felkészülési idő után el kell mondaniuk közösen, hogy miért éppen az adott mű fejezi ki legjobban számukra Prométheuszt.

Fel kell kínálni számukra a választáskor, hogy saját elképzelésük is lehet, vagy elmondhatják, hogyan alakítanák át a művet, hogy megfelelőbb legyen.

A saját elképzelések lerajzolására nincs mód most, de érzékeltetni lehet szóban, hogy milyen festményt festenének vagy milyen szobrot formáznának ők Prométheuszról.

Játsszunk a versekkel!

Mivel a tanulók elolvasták a verseket korábban, most meg lehet kérni őket, hogy elemezzék kis csoportokban néhány szempont szerint.

/Természetesen bármilyen más aspektusból megközelíthetőek a versek és ha az osztály ezt nem igényli még példákat sem kell mondani, csak hagyni őket szabadon beszélgetni a versekről./ Ha szükséges a segítség javasolhatjuk a következőket:

– A vers benne marad-e Prométheusz mitológiai történetében?

– Ha nem akkor hol és milyen körülmények között jelenik meg Prométheusz?

– Hogyan jelenik meg Prométheusz alakja? Pozitív vagy negatív figura?

– Melyik azok a költői eszközök (hasonlat, metafóra, megszemélyesítés), amelyek a

legjobban érzékeltetik a felépített világot és Prométheusz alakját?

– Hősként /áldozatként/bűnösként vagy valamilyen teljesen más formában látja a költő?

– Történnek vele az események vagy alakítója a történetnek?

– Illeszkedik-e az általad elképzelt Prométheusz alakjához?

A csoportok előadásai után közös beszélgetés.

A versek megjelenítése hangokkal, ritmussal, tapsjátékkal.

Szavak nélkül kell közvetítenie a csoportnak a verset. A csoportra bízzuk, hogy a vers hangulatát, tartalmát, érzésvilágát vagy a verssel kapcsolatos gondolataikat jelenítik-e meg!

A versek megjelenítése színekkel, formákkal, alakokkal, valamint a versek és a festmények összekapcsolása. /Csoportokban dolgoznak a tanulók újra/

Milyen színekkel jellemeznétek a verset?

Milyen formákat, alakzatokat rendelnétek hozzá?

Melyik itt megismert festményhez van a legközelebb az általatok választott vers?

Ha nincs a most megismertek között hozzájuk illő, milyennek képzelitek a festményt, szobrot, amelyet a ti alkottok meg Prométheuszról?

Az elképzelt szobor alakjainak megjelenítése.

Megkérjük a csoportokat, hogy jelenítsenek meg egy olyan szobrot, amely számukra Prométheuszt jelenti!

Ha művész lennél milyen eszközökkel, anyagokkal, technikákkal tudnád még kifejezni Prométheusz figuráját vagy a tettét? (egész osztályos megbeszélés)

Egész osztályos megbeszélés: Melyik feladatnál érezted úgy, hogy Prométheusz leginkább megjelenik/megjeleníthető számodra?

1.sz.melléklet:

Juhász Gyula: Prométheusz

Leáldozó nap bíborában
Fürdik a Kaukázus orma,
Nyugaton rózsás felhők fátyla
Hull a fölkélő csillagokra.
Susog, suttog az alvó tenger,
Szerelmesét szólítja lágyan,
Megreszket a virágok kelyhe
Szűzi, titkos szerelmi lázban.

S a bíboros hegy meredélyén
A rózsafelhők lágy ködében
Prometheus, titánok atyja
Kesereg egymagán, sötéten.
Fölkél a hold. Csókját lehinti
Az alvó tenger fölszinére
S e csók nyomán kikél a vízből
Az óceán ezer tündére.

Sörényes Neptun szép szülötti,
Az óceánidák dalolnak,
Prometheust körüljajongva
Hódolnak a nagy fájdalomnak!
És könnyeiknek gyöngyfüzérét
Elszórják a habtáncba búsan,
A sápadt hold felhőbe búvik,
És sírdogál az ég borúsan!

A végtelen gyász hallatára
A szirtek keselyűje ébred
És éktelen nagy vijjogása
Betölti félsszel a vidéket.
És szilaj, biztos szárnycsapással
A Kaukázus felé tartva,
Lecsap a csúcsra s a titánnak
Szívébe vág rettentő karma!

Prometheus, míg mély sebéből
Mint szökkenő ár, hull a vére,
Szomjas gyönyörrel hallgat egyre
A tündérlányok énekére!

Johann Wolgang von Goethe: Prometheusz (1715)

Csak borítsd egedet, Zeus,
Felhőpárával
S gyakorold erődet,
Mint a kórót nyakazó fiú,
Tölgyeken és hulló szirteken:
Azért meg nem ingatod
A földet, melyen állok –
Kunyhómat, a melyet
Nem te épitettél.
Tűzhelyemet,
Melynek parázsát
Irígyled tőlem.

Van-e nyomorékabb
A nap alatt, mint
Ti istenek?
Áldozat adajával,
Imarebegéssel
Tengetitek alig
Fölségteket –
S éhen vesznétek,
Ha nem volna annyi
Balga reménykedő,
Gyermek és koldus.

Mikor még gyermek voltam,
Tudatlan, gyámolatlan,
Tévelyedett szemmel
A nap felé fordúltam,
Mintha volna fül ottan,
Hallgatni keservemet,
S szív, lágy mint az enyém,
Mely könyörül a szegényen!

Ki segített meg
A Titánok dölyfe ellen?
Ki mentett meg a haláltól,
A rabszolgaságtól?
Ugy-e, Te tettél mindent,
Szent tűzben izzó szívem?
S te megcsalt, jó, fiatal szív
Még hála-tűzben égtél
A mentőnek, ki ott fönn
Csak alszik örökkön?

S én imádjalak, isten?
Ugyan miért?
Mikor enyhítetted
A roskadónak kínját?
Mikor szárítottad könyét
A fuldoklónak?
Férfiuvá ki más kovácsolt,
Mint az Idő, a mindenható,
És az örök végzet:
Az én gazdám s a tied?

Azt vártad talán, hogy
Meggyűlöljem a létet,
Sivatagba fussak,
Mert nem érett gyümölcscsé
Minden álmaim virága?

Itt űlök íme,
S embereket formálok
Hasonmásomra:
Fajt, mely reám üt,
Mely szenved és jajgat,
Élvez és örvend,
S veled nem gondol –
Mint én.

(Fordította: Dóczi Lajos)

Janus Pannonius: Táborozom költő létemre

Táborozom költő létemre, s nem remegek ha
Gyors paripán száguld, és nyilat ont a pogány;
Más rémít: ártalmas láz fene lángja emészt el,
Kardnál metszőbb tűz marja, fogyasztja tüdőm.
Hogyha talán élsz még, hosszan kínlódj, Prometheus,
Sírban mázsás kő nyomja a csontjaidat,
Mert te vagy emberi fajtánk legfőbb bajkeverője,
Vétked lett valahány rút nyavalyánknak oka.
Nem sorvasztották azelőtt járványok a testet,
Nem volt sápkór és fojtogató köhögés;
Akkor még vadonok csendjében élt a halandó,
S meg nem támadták erdei dúvadak őt;
Fákon lelt eledelt, italát kristálypatak adta,
Otthona barlang volt és nyoszolyája a gyep.
Senki se sajtolt még gyógyírt a növény-gyökerekből,
Senki se gyűjtött még gyógyerejű füveket;
Sebre kenőcsöt nem kentek, nem vágta ki akkor
Hozzáértő kéz még a lobos kelevényt;
Nem járták az arab kikötőket még a hajók, s nem
Hoztak a tengeren át illatozó rakományt.
Vad, de egészséges volt akkor az élet, a kórok
Nem kurtították úgyis arasznyi utunk,
És ha az aggastyán végső órája közelgett,
Fáradt teste szelíd álom ölébe alélt.
Ám te ravasz csellel megloptad az ég kupoláján
Tündöklő napnak mennyei fáklyatüzét;
Bosszúból a halált s a halált okozó nyavalyákat
Küldte reánk a dühös, megcsalatott Jupiter.
Szkítia szikláin méltán vagy fogva azóta,
Láncraveretve örök jégsivatag közepén;
S mert az egek bosszúálló madarára nyilat lőtt,
Csúnya hibát követett el maga Herkules is.
Régi közös bajokon síránkozom én, de miattuk
Méltó megtorlás sujtja ma bűnömet is.
Ó, én háborodott, odahagytam az árnyat, a békét,
Csábítottak a vad harcok, a trombitaszó!
Kórság, sápadt Félelem és Düh, rút Nyomor, ádáz
Arcú Vérontás táborozik ma velem.
És e nehéz életmódhoz túl gyönge tüdőmnek
Hőség, por, zivatar s éji hideg sokat árt.
Mily jó volt csacsogó csermely partján heverészni
Hűs árnyékot adó tölgy terebélye alatt,
Válogatott könyvek szépségein elgyönyörödni,
S almát szedni a fák roskatag ágairól.
Többen mondták már: “Vess számot erőddel is, újonc!
Mily vészes hevület hajt ide esztelenül?
Éppúgy festhet Achilles, míg fon a scyroszi rokkán,
S Herkules izmos két marka között a guzsaly,
Mint te a szablyáddal, fejeden fényes sisakoddal,
S mint jobbodban a nagy dárda kemény fanyele.”
És én mégis vas lábvérttel öveztem a lábam,
Bölcs intelmük elől eldugaszolva fülem,
Testem olasz földön vert páncéllal boritottam,
Vértben vért ellen víni vitéz viadalt.
Most élvezhetem azt, mire oly makacsul törekedtem,
Hős haditetteimért itt a magas jutalom.
Írok, s érzem közben a lázrohamot közeledni,
Dermesztő fagya már terjed a tagjaimon.
Kékül már ajakam, híg nedv csöpög orrlyukaimból,
És hallom vacogón összeverődni fogam.
Ujjhegyeim s lábujjaim is már eljegesedtek,
Olykor szinte megáll, majd szaporáz üterem.
Födjétek, szolgák remegő testem takarókkal,
Bár azokat később sorra a földre dobom,
Mert már szinte kigyúlok a hőtől, mint az a fáklya,
Mely kénhez közelít, s lángja magasra lobog.
És ez a lopva növekvő láng nem húny ki azonnal,
Mint az a másik, amely falja a száraz avart;
Ez makacsul pusztít idebenn nyomorult kebelemben:
Vidd a meleg takarót, vidd a pokolba, fiú!
Mely isten zúdítja reám, ó Aetna, a lávád?
Tán ereimben forr lánghabod, ó, Phlegethon?
Jaj nekem! égek! Látogatóm, adj hűs vizet innom,
Tengert árassz rám oltani lángjaimat!
Pactolus, Hermus, Tajo, ma aranyporotoknál
Egy korty hűs folyadék százszor előbbrevaló.
Nessusnak vértől csepegő ingével a testén
Herkules égett így egykor az Oyta hegyén.
Mily bűn hozta, könyörtelen istenek, árva fejemre
Bosszutokat? Mi lehet bennem a gyűlöletes?
Bűntessétek a bűnt, hadd vesszen a gyilkos, a rabló
S templomfosztogató, hisz van ilyen sok ezer.
Phoebus papja vagyok, s dalaim még szárnyra se keltek,
Óvjátok legalább addig az életemet.
Sok versem van, amely végső csiszolásra szorul még,
Sok versem töredék lesz, ha be nem fejezem.
Méltó lennék élni, tudom, csak hatna reátok
Ész és ifjúság, kellemes orca s alak.
Elkövetett büneim soha nem tagadom, de ha még oly
Bűnösen éltem is én, becstelenül sohasem.
Mentsetek engem fel, bármit cselekedtem, a bűnös
Bánata egyszersmind bűne bocsánata is.
Hasztalan esdeklek, nem fog megszánni a zordon
Atropos és szavaim messze sodorja a szél.
Érzem, mint közelít az a végső pont, hol e testből
Napjai fogytával lelkem is elmenekül.
Ó, kéklő égbolt, ó, dombok, réti füvellők!
Ó, kristálypatakok, zöldbe borult ligetek!
Együtt távozom innen az édes napsugarakkal,
S mit hagyok emlékül? Jaj, csak a puszta nevem!
Ó, hogy a bátyám s jó nővérem messze van innen,
S nincs, ki lefogja szemem, nincs, ki a sírba tegyen!
Édesanyám, kegyesen bánt véled a sors, neked is jobb,
Hogy temetésem előtt elragadott a halál.
Mit tennél, ha tusámat végig kellene nézned?
Vagy ha a gyászos hír hirtelen érne utol?
Gyorsan az írótáblámat, mert úgy akarom, hogy
Lelkem legvégső óhaja álljon azon.
Drága barátaim, ott ássátok nékem a sírt, hol
Harmatgyöngyöktől csillog a zöld s buja fű,
Dús lombú erdők, s a kies rónák közepette,
Hol nimfák járják ünnepi táncaikat,
Ott, hol a lágy szellőfuvalom csupa balzsamos illat,
És a dalosmadarak bús dala zeng epedőn.
S hogy ne boruljon mély feledés rám néma siromban,
Azt akarom, hogy e vers álljon a sírkövemen:

Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először
Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szüzei.
Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irígység,
Rosszakarat, kíméld hült porait legalább

(Fordította Kálnoky László)

Ugron Nóra: Prométheusz

Csak egy májsejtet kérek tőled,
hogy beültethessem magamba,
s nőhessen bennem.
Dagadna a májamon a te májad,
s amikor tenyérnyi kis te lennél,
kiműthetnélek s nőne köréd gyomor,
tüdő, szív és szemek –
a te gyomrod, tüdőd, szíved és szemed.
S akkor beköltözhetnél az ágyam alá,
ahonnan elővennélek minden este,
ha hiányoznak nekem a mesebeli szörnyek;
egészen te lennél, saját külön bejáratú, exklúziv Te,
aki minden reggel megcsiklandozza az ágyról lelógó talpam,
s eldugdossa a kint felejtett zoknim.
Kobold lennél, kicsi manó, egyetlen házi kedvenc,
akivel eljátszhatnék, amikor szomorú vagyok,
mert nem adsz nekem májsejtet, hogy itt legyél velem.

Hát nem érted?
Ezért szállok minden nap vissza…

Andrew: Új Prométheusz

Tüzet loptam érted e sötét időkben;
újabb Prométheusz van most születőben.
Az Istenek kincsét adhatom át neked.
Felfigyeltél rám. Már érzem tekinteted.
Vijjogj, sikíts, körözz: várj a pillanatra,
önként jöttem ide: nézz az áldozatra!
Gyémántkarmaiddal szakítsd fel a testem.
Hangod lebilincsel, kár is ellenkeznem.
De ne az légy, ki csak csillapít egy vágyat,
hasítsd fel a bőrt! Tépj fel tüdőt, májat!
Mard szét az Anyagot, látszódjon a Lélek!
Keresd meg bennem, mi idevonzott téged!
Tüzet hoztam, mozdulj! Tombolj, izzadj, égj el!
Vedd el, mi a tiéd, keveredj a vérrel!
Lélegezz be mélyen, hogy átjárhassalak,
belső korlátaid vissza ne tartsanak!

Felszívódok benned, mint egy lassú méreg,
kegyelmet nem adok, hiszen én sem kérek.
Már gyengül hatalmad, a szívedig érek,
s bár elcsalnak ereid, mindig visszatérek!
Már nem ketten vagyunk, az Én annyit tesz: Mi.
Tőlem-önmagadtól nem tudsz szabadulni…
Szerelem, szalmaláng: ha ennyi vagy nekem,
ha csak jelenem vagy és nem a végzetem,
megérzik ezt majd az égben az Istenek,
és el kell, dobjalak. Mindig így döntenek.
Arcátlanságomnak ez az eredménye;
csak az Igazinál néznek csendben félre.
Ne is reméld, hogy majd elemészt a bánat,
mert idővel még csak heg sem lesz utánad.
Alig pár nap múlva fent leszek a hegyen,
s új Prométheuszként az eget kémlelem.
Sziklához láncoltan, éhes sasra várva:
mindig akad újabb, aki rám vadászna.