Pár napja a Széttáncolt cipők történetéről játszottunk a drámás-mesés 7.-es csoportommal. A történetben a király aggódik a lányaiért, ezért kihirdeti, hogy ha valaki megfejti, hogy miért megy tönkre minden éjjel a tizenkét lány tizenkét pár cipője, annak adja a fele királyságát. Senkinek nem sikerül, végül egy katona jelentkezik, aki kideríti, hogy a lányok minden éjjel vadul táncolnak tizenkét ifjúval. A táncot persze helyettesíthetjük mással is. A gyerekek sorban mondtak olyan dolgokat, amelyet ők biztosan nem próbálnának ki pár év múlva. Köztük volt, az alkohol fogyasztás, a bungee jumping, a füves cigi, az éjszakai mulatás, a jogsi nélküli vezetés, és így tovább. Ha elhangzott egy dolog, a többiek egy lap, piros vagy zöld felét tehették be középre, attól függően, hogy ők kipróbálnák-e vagy sem. Érdekes lapjárások voltak.
Mondhatnám prevenciós mesének is, ahol a katona a pszichológus, de nem teszem. Inkább azt mondom, hogy játszottunk, és sokat táncoltunk a képzeletünkben és a valóságban is a dobok hangjára. Először finoman érintettük a hangdrum-ot, majd, amikor letör a katona egy ágat az ezüst-, arany-, és gyémánterdőben akkor már dallamot játszottunk, a bálteremben pedig egyre erősebb és gyorsabb ütésekkel kísérte a dob a lányok táncát. Amelyik lány elfáradt a táncban, abból szintén dobos lett.