Később csatlakoztak hozzá az erdei iskolák és az iskolaszanatóriumok, amelyeket már csak a népoktatás berkein belül működhettek tovább. 1945 után azt gondolták, hogy megszűnnek majd a szocializmus zászlaja alatt a személyiség és szocializációs zavarok, és csak átmenetileg lesz rájuk szükség. Nevelőotthonok és javító nevelő intézetek formájában működtek az átmenetinek szánt intézmények. A 60-as években a nevelőotthonokat átszervezték és belső iskolával látták el. A 80-as években indul a kihelyezett lakóotthonok rendszere, amely a tanulók helyi iskolákba való beillesztése szempontjából volt előítéletekkel teljes (Hoffmann, Mezeiné 2006).

Egy másik színtere a magatartásproblémák kezelésének a különböző alternatív pedagógiai iskolák voltak, ahol a módszerek, kialakított környezet lehetővé teszik a szabadabb óraszervezés lehetővé teszik az egyénekre való külön odafigyelést. Sok olyan gyerek kerül ide, aki a hagyományos iskolában nem tudták elfogadni, beilleszteni.

Mi is az a vislekedészavar?

“A viselkedészavar olyan speciális gyűjtőfogalom, mely mindazon viselkedésbeli módozatokat magában foglalja, melyek a normatív mércétől való jelentősebb eltérést mutatnak.” (Illyés Sándor, 1987, 227.old) A norma egy szubjektív fogalom ebben az esetben, és társadalmi, földrajzi helytől, kultúrától függ. Az elvárásokat, a normát az adott társadalmi közeg határozza meg.

A viselkedészavar kialakulásának okai között pszichológiai, biológiai, szociális okok vannak. Ezek az okok rendszerint összefüggnek. “A tünetek között együttjárás tapasztalható” (Volentics, 2001) A viselkedészavarokkal küzdő gyerek rendszerint alulteljesít, és ha valaki tanulási zavarokkal küszködik, akkor sokszor párosul hozzá viselkedési probléma is.

A teljesítmény és viselkedészavart többféleképpen osztályozhatjuk. A probléma súlyát és a reszocializációs folyamatok nehézségét tekintve lehet súlyos, és enyhébb magatartászavar.

A súlyos beilleszkedési zavaroknak három csoportja van. Ezek a neurózis, a pszichopátia és a pszichózis.

A neurózis fogalma sokat változott azóta, hogy 1769-ben William Cullen megalkotta. Dr. Tringer László tanulmányában találóan így ír róla:  “A neurotikus idegrendszer úgy reagál, mint a túlérzékenyre állított riasztóberendezés. Veszélyt jelez és riaszt idő előtt, illetve veszélyt nem jelentő szituációkat is veszélyként érzékel”  (Tringer, 2012) A neurotikus tünetek közé soroljuk például a perfekcionizmust, a kényszeres-rögeszmés tünetcsoportot, a feszültséghez köthető poszttraumás stressz-zavart és a krónikus fáradtság szindrómát  (Sándor, 2012)

A másik nagy csoportja a pszichopátia. A pszichopata ember általában barátságos, intelligens, és teljesíti amit elvárnak tőle. A “jólszituáltság maszkja mögött azonban egy teljesen más ember lakozik.” Egy antiszociális ember, aki végtelenül önző és egocentrikus, mindent azért tesz, hogy a saját céljait elérje. A mások feletti kontrollt próbálja megszerezni. (Veress, 2012) Az ilyen emberek sokszor nem éreznek bűntudatot, ha elkövetnek valamit vagy megsértenek valakit.

A pszichózis esetében előfordulhatnak pozitív tünetek, mint a “hallucinációk, téveszmék, dezorganizált gondolkozás, , agresszivitás” és “negatív tünetek is, mint az apátia, szociális visszahúzódás”.(Pszichiátriai Szakmai Kollégium 2016). Az ilyen betegeket szorongás, hangulatzavar jellemzi.

Szerencsére a pedagógusok elsősorban az enyhébb tünetekkel találkoznak, azokkal viszont egyre gyakrabban. Ezeket általában a BTMN-es bagy SNI-s gyűjtőfogalommal látják el. A BTMN-es olyan gyerekeket foglal magába, akik életkorukhoz viszonyítottan jelentősen alulteljesítenek, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzdenek, közösségbe való beilleszkedésük, továbbá személyiségfejlődésük nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősülnek sajátos nevelési igényűnek SNI-snek.

Az SNI-s gyermek mozgásszervi, érzékszervi (látási, hallási), értelmi vagy beszédfogyatékossal rendelkezik, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzd.

Mindkét esetben fenáll annak a lehetősége, hogy a társait is zavarja a viselkedése. Az ilyen cselekedetek mögött elsősorban inadaptáció húzódik meg, amelynek gyökereit a fentiek közül bármelyik kialakíthatja. Az inadaptált szakkifejezést akkor használjuk, ha a gyermek vagy a serdülő társaskapcsolatai megromlottak, “nem tud beilleszkedni, alkalmazkodni” (Illyés, 1987). Illyés úgy véli, hogy az inadaptáció gyökere valójában a szocializálódás hiánya, illetve torzulásai, de lehetnek pszicjés okai is. A fejlődési folyamata során -elsősorban az első hat évben- a gyermek tudattalanul átveszi a számára tudattalanul nyújtott érzelmi-indulati hatásokat. “E hatások plasztikusan bevésődnek a kisgyermekkori pszichikus orgaizációba” (Illyés, 1987, 228.old). Itt a fő közvetítő elem a metakommunikáció.

Az inadaptációval foglalkozó kutatások korábban szétváltak aszerint, hogy organikus, pszichológiai vagy szociológiai dominancia jellemzte őket. Napjainkban egyre inkább tért hódít az az elképzelés, hogy az inadaptáció “egyszerre biológiai, pszichológiai és szociológiai jellegű, s a különböző összetevők között reciprok interakció áll fenn” (Kósáné 1989). Ha egy gyerek inadaptált az iskola számára, akkor ez fordítva is igaz, az iskola is inadaptált számára.

Meg kell nézni ezért azt az iskolát, amely nem fogadja el a gyermeket. Mennyire követ hagyományos módszereket? Mennyire veszi figyelembe a gyermekek személyiségét? Mennyire fordít gondot a konstruktív tanulási modell által elfogadott hozott érzelmi és értelmi intelliganciaszintre? Mennyire nyitott a szülők felé?  A különböző iskolatípusok más-más elvárást közvetítenek a gyermek és a tanárok felé, így a viselkedészavarok is eltérő minősítést kapnak.

A vizsgálatok szerint az inadaptációt okozó magatartással rendelkező tanulók minden iskolatípusban megközelítőleg ugyanazok. Eltér azonban a rájuk adott nevelői válasz és a még elfogadható viselkedési forma. (Solomon és Kendall 1975)

Wickman 1928-as felosztása alapján beszélhetük olyan viselkedészavarokról, ahol a követelményeket visszavonulással utasítják el, és olyanról, ahol az egyének támadással kerülik el…..

/Haggerty-Olson-Wickman behavior rating schedules;: Scales for the study of behavior problems and problem tendencies in children. (Kósáné, 1985)

A pedagógusok számára persze a támadó attitűd, az agresszió jelenti a nagyobb nehézséget, mert még a visszahúzódó gyermek “csak” a saját fejlődésének esélyeit csökkenti, addig az agresszív személy a társakat is hátráltatja.

Érdekes volt számomra az az összahasonlítás, amelyet Kósáné Ormai Vera a pedagógus és a nehezen nevelhető gyermek című könyvében elemez. Több hazai kutató kérdezett meg pszichológusokat, pedagógusokat, tanárjelölteket, és gyermekvédelmi felelősöket, hogy a nehéz kezelhetőség hátterében milyen okok húzódnak. (Kósáné, 1981) A rangsorok meglehetősen eltérőek volt. A pszichológusok első helyre az érzelmi megrázkódtatást tették, még a tanárok az iskolán kívüli negatív kapcsolatokat, a tanárjelöltek az értelmi fejletlenséget, a gyermekvédelmi felelősök a nevelő pedagógiai-pszichológiai tájékozatlanságát.

Egy másik kutatás azt is górcső alá vette, hogy a konfliktushelyzetekre adott nevelői válasz mennyire eltér a szorongó befelé forduló és a szorongó agresszív gyermekkel szemben. (Kósáné- Zánkai, 1985). A gátolt magatartás inkább a támasznyújtást, a védő-óvó akciókat vált, még a szintén szorongó, de agresszív viselkedésű gyermek  ellenagresszióra, tiltásra, büntetésre, intézkedésekre számíthat.

Az iskolában általában a pszichológushoz küldik ezeket a gyerekeket, mert a tanítók nem tudnak a feszült helyzetettel mit kezdeni, vagy valóban indokolt a pszichológusi segítség. Sajnos nincs minden iskolában erre felvett szakember, pedig egyre több a figyelemzavaros, túlmozgásos gyermek. A pszichopedagógus feladata egyébként rendkívül összetett. Egyrészt el kell különítenie, “a figyelemzavar, a hiperaktivitás és a tanulási zavarok, részképesség-problémák nyomán másodlagosan jelentkező magatartásproblémákat az elsődlegesen szocializációs, illetve idegrendszeri eredetű devianciáktól”. (Farkas, 2016). Fontos a személyes kapcsolattartás a problémás tanulók szüleivel, pedagógusaival. Olyan háromszöget kell kialakítani, ahol minden fél ki tudja fejteni a véleményét és kölcsönösen együtt tud működni.

A viselkedészavarral kapcsolatos speciális feladatai közé soroljuk a complex diagnózis kialakítását, a vezető tünetek kiválasztását, ezek alapján a “fejlesztő-nevelő-oktató-gondozó” programok megtervezését, a szükséges feltételek biztosítását, a program végigvezetését és menet közbeni értékelését, korrigálását. (Gondosné, 2004. 240.o)

A különböző típusú viselkedészavarok esetén a pszichopedagógusnak más és más programot kell kidolgoznia. Ha figyelemzavarral van dolga az, akkor kompenzáló-gyógyító programot, ha iskolai teljesítményprobléma jelentkezik, akkor hiánypótló-felzárkóztató programot, ha a tanulón önértékelési zavarokkal küzd, akkor preferáló-megerősítő programot, ha alkalmazkodási, beilleszkedési zavarai vannak, akkor viselkedésbefolyásoló programot. Minden program párosul egy tanácsadó modullal, amely a gyermek vagy fiatal szűkebb és tágabb környezetére terjed ki. (Hoffmann-Mezeiné, 2006)

Miért nő a viselkedészavarral rendelkező gyermekek száma?

A világunk az utóbbi 50 évben mintha önmaga ellen dolgozna. Amíg korábban tízezer generáció kellett ahhoz, hogy elérjük a 2 milliárd főt, az most egy generáció alatt 7 milliárd emberre nőtt. Az összezártság minden esetben elősegíti az agresszió növekedését és az alkalmazkodóképesség csökkenését. (Lorenz, 2001)

Nem csupán a viselkedészavaros gyermekek száma nőtt, hanem a felnőtteké is. Az emberi test és lélek nem tud mit kezdeni a felgyorsult, információáradattal terhelt cyber léttel. Erre az oktatás és a nevelés sincs felkészülve. Múlt századi megoldásokkal próbálunk oktatni és a gyerekek, akik már régen nem ezt igénylik és tiltakoznak ellene.

Én amikor figyelemzavaros, Asperger szindrómás gyerekekkel dolgozom, a drámás és meseterápiás foglalkozás tervezésénél figyelembe veszem a csökkent figyelemtartási képességet, a társakkal való kapcsolattartás speciális formáit, és az önértékelési problémáikat. Minden évben van egy-két gyermek, akiket be kell illeszteni a csoportba. Tavaly  például egy harmadikos kisfiúval dolgoztam, aki hozzám járt drámás foglalkozásra. Gyógyszert szedett, mert nem lehetett orvosolni másként a figyelemzavarát. A többi tanárnál nem vett fel szemkontaktust, és nem tudott tartósan 20 percnél tovább ülni. Nálam elmélyülten dolgozott egy képzeletbeli ország térképén, alakított ki jeleneteket másokkal, és az előadásban a színpadon folyamatos szemkontaktussal, párbeszéddel és együttmozgással kapcsolódott a társaihoz. Tartok matematika és magyar felvételi felkészítőket is, ahol természetesen nem lehet minden viselkedés és teljesítményzavarra megoldás egy élménydús, kooperatív drámás óra, de lényegesen növelhető azoknak a száma, akik lépést tudnak tartanak az órával, és nem bontják meg azt inadaptált viselkedéssel.

 

Irodalomjegyzék:

Farkas Gábor (2016) Az iskolai pszichopedagógus feladatai és működési területei. In: Hálózat a tanszabadságért  Letöltve: 2016.április 9. http://www.tanszabadsag.hu/blog/5-1-az-iskolai-pszichopedagogus-feladatai-es-mukodesi-teruletei/

Hoffmann Judit –Mezeiné Dr. Isépy Mária (2006) : Gyógypedagógiai alapismeretek komenius Kft. Budapest

Gondosné Szabó Anna: Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek.  Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 240.old.

Gordosné Szabó Anna (1997): Vértes O. József. In: Pedagógiai Lexikon. 3. köt. Főszerk. Báthory Zoltán, Falus Iván. Budapest, Keraban Könyvkiadó. 631-632. P

Illyés Sándor (1987):  Gyógypedagógiai alapismeretek, Bp ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Budapest

Kósáné Ormai Vera (1981): A pedagógus és a nehezen nevelhető (szociálisan inadaptált) gyermek. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Kósáné Ormai Vera (1989): Magatartási zavarok, szociális inadaptáció in: Beilleszkedési nehézségek és az iskola. Tankönyvkiadó, Budapest,  pp. 21-39.

Kósáné Ormai Vera–Zánkay András (1985): Szempontok a nevelési konfliktushelyzetek megoldásának elemzéséhez. In: Kósáné–Münich (szerk.): Szocializációs zavarok – beilleszkedési nehézségek. Tankönyvkiadó, Budapest.

Lorenz, Konrad (2001): A civilizált emberiség nyolc halálos bűne Cartophilus Kiadó Budapest.

Pszichiátriai Szakmai Kollégium (2016) Az akut pszichözisok diagnosztikájáról és terápiájáról in:Pszichiátriai Szakmai Kollégium módszertani levele http://www.mpt.iif.hu/pages/4/page10.htm Letöltve: 2016. Április 29.

Dr. Tringer László (2012):  A neurózis fogalmának rehabilitációja. Orvosi Hetilap 2012. 34. szám. 1327–1333.

Sándor Alexandra Valéria (2012): A hisztériától a depresszióig: mi is az a neurózis? In Semmelweis Figyelő  http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_kiemelt_cikk/hir/3366 Letöltve: 2016. április 20.

Solomon, Daniel, Kendall Arthur (1975): A tanárok észlelése és reakciói a fegyelmezetlenségre a hagyományos és a nyitott osztályokban. In: Kósáné, Ormai, V. (szerk.), A pedagógus.Tankönyvkiadó, Budapest, 1985, 300-302.

Dr. Veress Dóra (2012): Pszichopata, szociopata, antiszociális személyiségzavar   in: WEBBeteg Orvosoktól betegeknek hitelesen  http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/11642/antiszocialis-szemelyisegzavar Letöltve: 2016. április 29

Volentics Anna-Mestreházi Zsuzsa (2001): Viselkedészavarok in: Gyógypedagógiai Lexikon ELTE 2001 szerk: Mesterházi Zsuzsanna

Az esszéhez szorosan nem kapcsolódó, de a viselkedés- és teljesítményzavarok, inadaptáció, pszichopedagógia témaköréhez tartozó gyógypedagógiai szakirodalom:

Bagdy Emőke – Telkes József (1988): Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Tankönyvkiadó, Budapest.

Balogh László (1993): Tanulási stratégiák és stílusok, a fejlesztés pszichológiai alapjai. KLTE, Debrecen.

Buda Béla (1986): A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Tankönyvkiadó, Budapest.

Csányi Yvonne (1993): Együttnevelés – Speciális igényű tanulók az iskolában. Az integrált fejlesztés lehetőségei. ALTERN füzetek 5. Koncepciók. Iskolafejlesztési Alapítvány, OKI Iskolafejlesztési Központ, Budapest.

Csányi Yvonne (1997): A speciális nevelési szükségletű gyermekek és fiatalok integrált nevelése-oktatása. In: Illyés Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest.

Cserné Adermann Gizella: Önmagát beteljesítő jóslat a pedagógiában. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.

Ehrat, F.–Nattmüller–Frick, F.(1991) A nehezen kezelhető gyermek. Gondolat, Budapest.

Fuller Andrew (2009): Nehezen kezelhető gyermek Scolar Kiadó Budapest.

Gaál Éva (2000): A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában. In: Illyés Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest

Gefferter Éva (1993): A képességeik alatt teljesítő tehetséges tanulók. In: Balogh László– Herskovits Mária (szerk.): A tehetségfejlesztés alapjai (elmélet és módszerek). KLTE Pedagógiai–Pszichológiai Tanszék, Debrecen

Gerebenné Várbíró Katalin (1996): A tanulási zavar jelenségkörének gyógypedagógiai pszichológiai értelmezése. In: Gereben–Kereszty (szerk.): Különböznek (Differenciálás kisiskoláskorban) BTF, Budapest

Gyarmaty Éva (1998): Tehetség és a tanulási zavarokkal küzdő kiemelkedő képességű gyerekek. Magyar Pedagógia, 2.

Hoffmann Judit (2006): Gyógypedagógiai szöveggyűjtemény  Comenius Kft. Pécs

Holt, John (1991): Iskolai kudarcok. Gondolat, Budapest,

Illyés Sándor (2000): A magyar gyógypedagógia hagyományai és alapfogalmai. In: Illyés Sándor (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest.

Kelemen László (1981): Pedagógiai pszichológia. Tankönyvkiadó, Budapest.

Kierkegard, Soren: A szorongás fogalma. Göncöl Kiadó, Budapest, 1993.

Klein Sándor: A tanár mint a tanulók személyiségfejlődésének serkentője. Juhász Gy. Tanárképző Főiskola, Szeged, 1984.

Kósáné Ormai Vera (1989): Beilleszkedési nehézségek és az iskola. Tankönyvkiadó, Budapest.

Kulcsár Tibor: Az iskolai teljesítménypszichológiai tényezői. Tankönyvkiadó, Budapest, 1982.

Lénárd Ferenc (1987): Képességek fejlesztése a tanítási órán. Tankönyvkiadó, Budapest. Magyar Közlöny (1993) 107. szám.

Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest.

Newman Fran (1993): Gyermekek krízishelyzetben Pont Kiadó Budapest

Petriné Feyér Judit (2001): Pedagógusok a differenciálásól. In: Golnhofer Erzsébet– – Nahalka István (szerk.): A pedagógusok pedagógiája. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

Ranschburg Jenő (1975): A szülői magatartás és a nevelői attitűdök hatása a gyermeki viselkedésre. In: Pszichológiai Tanulmányok XIV., Akadémiai Kiadó, Budapest.

Ranschburg Jenő (1977):Félelem, harag, agresszió Kiadó, Budapest.

Schödl Lívia–Galicza János (1999): Mitől (nem) lesz deviáns? Szöveggyűjtemény az iskolai bűnmegelőzéshez. Fővárosi Pedagógiai Intézet, Budapest.

Szekszárdi Ferencné: Konfliktusok az osztályban. Tankönyvkiadó, Budapest, 1987.

Szekszárdi Júlia (2001): Nevelési vizsgálatok a pedagógiai gyakorlatban. Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém.

Tóth László (1995): Pszichológiai módszerek a tanulók megismeréséhez. (Szöveggyűjtemény) KLTE Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

Vajda Zsuzsa (1994): Nevelés, pszichológia, kultúra. Dinasztia Kiadó, Budapest.

Veczkó József: Gyerekek, tanárok, iskolák. Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.

Volentics Anna (1997): Teljesítmény- és viselkedészavarok. In: Báthory Zoltán–Falus Iván (szerk.): Pedagógiai Lexikon III. kötet, Keraban Kiadó, Budapest.

Zsidi Zoltán (1997): Hagyjuk sorsára? – Magatartászavar fiatalkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.