A ‘Zéró tolerancia’ című színházi nevelési előadásokra a Marczibányi Téri Művelődési Központ egyik termében került sor 2018 októberében. A színházi nevelési előadások résztvevői 16-18 éves diákok voltak. Az első két előadáson az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 11.-es és 12.-es diákjai, harmadik előadáson az általános iskolát végző Budapesti Komplex Szc. Mándy Iván Szakközépiskola és Szakiskola diákjai vettek részt.

 A kérdőívre adott válaszok összefoglalása:

A kérdőíveket a diákok egy csoportja közvetlenül az előadás után kitöltötte, két másik csoport pedig a kísőrőtanár koordinálásával válaszolta meg néhány napon belül. Összesen 68 diák kérdőívét tudtam elemezni.

Az első három és az ötödik kérdés esetében a válaszokat egy skálán kellett elhelyezni, ahol az egyes jelentette az “egyáltalán nem/ nagyon kevés” és az ötös jelentette a “nagyon/ teljesen más” kategóriát.

Az első kérdés arra várt választ, hogy mennyire volt számukra más ez a foglalkozás, mint egy ‘hagyományos’ színházi előadás. A kis négyzetekbe írt számok létszámmal súlyozott átlagértéke 4,11 volt, amely nagyon magas érték.  Iskolánként a következőképpen alakult: Az Alsóerdősor osztályai 4,13 és 4,67-es átlagon értékelték másnak, még a Mándy Iván iskolából jöttek 3,13-as átlagon.

A résztvevők által használt kifejezések alapján kategóriákat képeztem.  A hozzájuk tartozó létszámokat csoportonként, az alábbi diagramok szemléltetik:

A szöveges válaszokból az derült ki, hogy az első két csoport a darabot elsősorban a “bevonódás”, “interaktivitás” miatt érezte különbözőnek, egy szokásos színházi előadástól, még a harmadik csoport a helyszín, a szervezés és a díszletek miatt.

Az első csoportnál olyan válaszokat találunk, mint:

– az interaktivitás nagyon sokat hozzátett”

-֦a részvétel miatt beleláttunk az események hátterébe”

-az interakció miatt többször szaladtunk ki a történetből”

Ha hozzátesszük a “beszélgetést”, “véleménykérést” mint a résztvevők által második legtöbbet használt kulcsfogalmakat, akkor a 11.-es osztály 52%-a, a 12.-es osztály 85%-a számára volt az eltérés legfőbb oka, a drámatanárokkal való kommunikáció lehetősége.

A legjellemzőbb válaszok a második kategóriában a következők voltak:

-֦Nagyon tetszett, hogy megkérdezték a véleményünket, és kimondhattuk, ami bennünk ragadt volna”

-֦Egy normális előadásban magamban dolgozom fel az eseményeket. Itt ütköztethettem a gondolataimat mással. IMÁDTAM”

-֦ Meghagyták azt, hogy én döntsem el a darab végét!”

-,,Kíváncsiak volt a visszajelzésekre, felhasználták a diákok véleményét”

– harmadik, általános iskolás csoportban is voltak ketten, akiknél az interaktivitás megjelent:

-“Nem egy három órás unalmas darab volt, hanem poénos, és az is jó volt, hogy interaktív volt”

-,,Bevittek minket a történetbe!”

Ennél a csoportnál azonban a legtöbb gyerek számára a helyszín, és a körülmények jelentették a másság okát:

-,,A hely miatt éreztem annak, mert egy rendes színház nagyobb és kényelmesebb.”

-,,Kis terem, benn öltöztek át, kevés szereplő”

-,,Kisebb volt a színvonal, mert láttuk az előkészületeket”

-,,Ez sokkal rövidebb volt”

 

Volt, aki a másság jelét a szóhasználatban érzékelte a mándysok közül:

-,,más volt a beszéd, több hétköznapi szót mondtak”

A gimnazista csoportokban is érzékeltek hasonlót, ők így fogalmaztak: “mai stílus”, “könnyebb szóértés”, a “karakterek nyelve közelebb áll hozzánk”.

Sok olyan tanuló volt az általános iskolás mándysok között, akik nem akartak, vagy nem tudtak válaszolni a kérdésre. Ennek az az egyszerű oka, hogy a többség utoljára kicsi korában volt színházban, és csak halványan emlékezett arra, hogy milyen is volt az, sőt valószínűleg, ha az iskola nem szervezett számukra színházlátogatást, akkor nem is volt még ilyen élményük. Ketten a válaszukban fel is vállalták, hogy ez az első előadás amit láttak, tehát nincs összehasonlítási alapjuk.

Ha megvizsgáljuk a nők és a férfiak válaszait, azt találjuk, hogy az interakció kiemelése mindkét gimnáziumi csoportnál azonos a nemek között, még a véleménykérésre való hivatkozás csak a 12.-eseknél egyenlő arányú, a 11.-esek között pedig a nőket találjuk többségben.

Az általános iskolát végzők között, a másság tekintetében valamennyi bevonódásra, és beszélgetésre vonatkozó választ a fiúk adták, a négy lány közül kettőhöz a fent említett helyszín és körülmény válaszai tartoznak, két lány pedig üresen hagyta a mezőket.  Az előadáson sokkal több lány vett részt, mint aki kitöltötte a kérdőívet.

A második kérdés az érintettségre kérdezett rá. A kapott 3,15-ös átlag viszonylag alacsonynak mondható, ha összehasonlítjuk a többi színházi nevelési előadás értékével. Az alsóerdősori diákok közül a fiatalabbak 3,04, az egy évvel idősebbek 3,67, a mándysok 2,50-ös értéket adtak átlagosan, amelyeket a résztvevők létszámával súlyozva kapjuk 3,15-öt.

Akiket a két gimnáziumi csoportból elgondolkodtatott, vagy érzelmileg megérintett a darab (4.es, 5-ös értéket adtak), a következő részeket jelölték meg:

–   ,,Kb a harmadik beszélgetéskor kiderült a fő morális probléma, ez eléggé   elgondolkodtatott”

–  ,, A második rész vége, amikor ott vannak a tetőn.”

–  ,,amikor az irodalom tanár a kirúgás szélén állt”

– ,,a szereplők egyéni érzései miatt”

– ,mert mélyebben belemerültünk a témába”

– ,,talán mert éreztem a párhuzamot”

Akik 3, vagy annál kisebb értéket írtak a négyzetbe a gimisek közül, azok a következőket mondták:

–    ,,túl kis problémából csináltak, túl nagy ügyet”

–   ,a poénok jók voltak, de nem érintett meg”

–   “legalább a lábát eltörhette volna”

–   ,,túl bonyolultak voltak a szerelmi szálak”

Ezek a visszajelzések arra utalnak, hogy a darab is megérintette őket, de nem találtak benne elég erős konfliktust, vagy ha igen, akkor túlságosan sokrétű volt ahhoz, hogy elmélyedjenek egy problémában. Viszont a játékot követő beszélgetés, és az általuk így elképzelt, továbbvitt dilemma, már elég erővel bírt ahhoz, hogy elgondolkoztassa, vagy érzelmileg a hatással legyen rájuk.

A harmadik csoportnál a közös gondolkodás csak részben valósult meg, mert sokan nem akartak, vagy tudtak a beszélgetésben részt venni, így a darab sokaknál önállóan kellett hogy hasson. A válaszok pedig arra utaltak, hogy a darabban megjelenő problémát egy mindennapos, szokásos szinten mozgó dilemmának tartották, amely nem mozdítja meg őket érzelmileg:

-,,tényleg ilyen az iskola, mint amit előadtak”

-,,amikor kiugrottak az ablakon, mert nálunk is kiugrottak az ablakon”

-,,el tudtam volna képzelni magam az ők helyzetükben”

-,, tanár,diák kapcsolat, a tanár ivott a padláson”

Többen írtak csupán egy szót erre a kérdésre: “Semmi”

Azt lehet érezni a válaszokból, hogy a mándysok ingerküszöbét nem érte el az ablakon való kiugrás és az ivás ténye, a mögöttes értelmű szabadság, vagy korlátozottság kérdése pedig fel sem merült bennük, így a beszélgetésekben ezek nem jelentek meg.

Igyekeztem megtudni a részvételt szervező pedagógustól a csoport hátterét, hogy megértsem miért nem tudtak a gyerekek hosszabban koncentrálni, miért nem értették meg sokan a darabot, és miért nem lehetett a beszélgetés során elvonatkoztatattni velük a naturális történésektől, a korcsoportuknak megfelelő interakciókat kezdeményezve.

A pedagógus /Rokob Tibor/ elmondta, hogy ezek a fiatalok 16-17 évesek, de még nem végezték el az általános iskolát. A legtöbb korábbi intézményből a magaviseletük és/vagy a tanulási nehézségeik miatt tanácsolták el őket, de a tanköteles kor elérésével már ők sem szívesen maradtak a korábbi iskoláikban. Sokan vannak, akiknek a Mándy nem a második, vagy harmadik iskola, hanem a sokadik. A Köznevelési Hídprogram keretében kerültek újra, -talán utolsó esélyként-beiskolázásra. Többeket az ösztöndíj motivál abban, hogy ne morzsolódjanak le innen is. Tibor elmondta, hogy ezen kívül már csak egy ösztönző erő van az általános iskola elvégzésére, ez pedig a vezetői engedély megszerzésének lehetősége. Többen élnek hátrányos vagy halmozottan hátrányos körülmények között. A szüleik sem értelmiségi szülők, akik gyermekük iskolába járását támogatják.

Ha figyelembe vesszük mindezt, akkor az első játékrészben, az egy órán keresztüli figyelmük kimagasló, hiszen a gyors váltások, és a bonylult szerepcserék, még a gimnazisták számára is kihívást jelentettek. A szünetben megkérdeztem a fiatalokat arról, hogy tudják-e követni a történetet, és értik-e, hogy minden színészhez dupla karakter kapcsolódik. Nagyon kevés egyértelműen pozitív választ kaptam. Általában Zotyát – porta bát, és az igazgatót-fiát tudták beazonosítani, de a többiek összemosódtak. Így bár korcsoport szerint az előadás illik hozzájuk, de az iskolázottságukat, és szociális képességüket tekintve nem.  Ennek ellenére a végén többen nagyon jónak és érdekesnek mondták. Inkább érezték, mint értették a történéseket, és végig lekötötte őket.

A harmadik kérdés arra várt választ, hogy milyen volt az előadás által felkínált részvételi lehetőség. Itt az átlagérték 2,82 volt, amely azt jelenti, hogy néhány résztvevő számára elmaradt a bevonódás mértéke attól, amelyet várt vagy elfogadott volna, de a többség számára megfelelő volt. A gimnazistáknál ez az érték, a fiatalabbakat tekintve 2,78 volt, az egy évnél idősebbek esetén 3,04, az általános iskolások között 2,56.

A gimnazisták közül, akik hármasnál kevesebb pontszámot adtak, a következőket írták:

-,, A történet folytatásában akartam volna részt venni.”

-,,A beszélgetések hatása a karakterre néha kicsit kevés volt, főleg a 3. beszélgetés után”

-,,Amikor az igazgató a diákokkal beszélget a tanárnő elbocsátásáról, akkor kevés volt”

A többség viszont elégedett volt:

-,,nekem megfelelt teljes mértékben”

-,,sehol, mindig egyensúlyban volt”

– ,,kis csoportokban szívesebben szóltam hozzá”

– “pont eleget tudtam szerepelni”

-,,pont jó volt, tudtunk reflektálni a történésekre”

Az általános iskolások véleménye:

• ,,lehetett volna sokkal izgalmasabb”
• ,,a végéről legszívesebben kisétáltam volna, mert nem szeretem a K.I.P jellegű órákat”

(Az iskolában Komplex Instrukciós Project néven van foglalkozásuk, amelyet nem szeretnek)

• ,,nem is vettünk részt”
• “mi nem játszottunk benne”
• ,,a pálinkás résznél akartam jobban részt venni”

A szünetben való beszélgetésből kiderült, hogy ők “színészkedésre”készültek, mert úgy értelmezték a bevezető alapján, hogy nekik kell majd játszani, persze ennek a mértékéről, és mikéntjéről nem tudtak semmit.

A nemek közötti megoszlást vizsgálva, mindhárom csoportnál a férfiak voltak elégedettebbek a részvételi mértékével, és a lányok szerettek volna jobban részt venni. Különösen nagy volt az eltérés a mándysok esetében a lányok javára, amely az előadást nézve meglepő, hiszen éppen a lányok voltak távolságtartóbbak a beszélgetős részen.

A negyedik kérdés arra kereste a választ, hogy a válaszadó számára mi volt az előadás tartalma, miről “szólt”, milyen “hívószavakat” idézett fel benne. A válaszok kulcsszavai a következő gondolatfelhőkben láthatók.  A két gimnáziumi csoport válaszait gyűjtve:

A szakiskolások válaszai alapján:

Olyan egy kicsit, mintha a gimisek felhőjének fogalmai, az általános iskolások felhőjében kapnának gyakorlati megvalósulást.

Az ötödik kérdés arra várt választ, hogy milyen mértékben változott a résztvevők gondolkodása a témáról. 1,94-es átlag kis mértékű véleményváltozást jelent, amely mégis jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy a történet főként a diákok életterében, az iskolában játszódik, és a mindennapjaikban jelen lévő témákat érinti, mint például az önkifejezés elnyomása vagy támogatása, a magánélet és az iskolai élet összemosódása, a kamaszkor szerelmei és elutasításai.

A többség kialakult véleménycsokrokkal rendelkezik ezekről a helyzetekről. A véleményváltozás okát így elsősorban abban kell keresnünk, hogy a diákok számára új megközelítési módot jelentett a tanárok oldaláról való megfigyelés lehetősége, a közös megbeszélés, értékelés lehetősége, és egy másik iskolában, egy másik osztályról való játék. A tanárok emberi gyarlóságaira talán nem gondoltak korábban, a megbeszélések a konfliktusok magasabb szinten való elemzésére késztették őket, a távolítás pedig egy bátrabb gondolkodást, véleménynyilvánítást tett lehetővé.

Az átlagért.az alsóerdősori gimiseknél 2,17 (11.-es oszt.) és 2,19 (12.-es oszt.) volt, a mándysoknál 1,35.

Ha a diagramot megnézzük, látjuk, hogy az alsóerdősori diákoknál a közepes mértékű gondolkodásváltozás nagyobb arányban van jelen, sőt találunk erős véleményváltozásokat is. A Mándy Iván Szakképző Iskolában tanulóinak java része viszont kijelentette, hogy nem változott a gondolkodásán semmi, amely vagy azt jelenti, hogy egyáltalán nem mozdultak meg az egyéni gondolkodási mátrixok, vagyis nem tudott a korábbi tudásukhoz kapcsolódni az előadást követő elemzés, vagy most még nem érzik, és később indul el ez a folyamat. Érdemes lenne egy kis idő után újra elbeszélgetni velük a darabról.

 

A nemek szerint nézve a változás mértéke, azt tapasztaljuk, hogy az első két csoportnál a nők gondolkodása sokkal erősebben megváltozott mint a férfiaké, még a harmadik csoportnál a férfiak jeleztek kis mértékű véleményformálódást, és a nők szinte semmit.

A hatodik kérdés két alkérdést tartalmazott. Az egyik, hogy ‘Melyek azok a határok, amelyeket nem lehet átlépni egy iskolában?’, a másik pedig hogy ‘Mennyire lehet liberális egy iskola? Az első kérdésrészre adott válaszok kördiagramokon ábrázolva:

A hangsúly minden csoportnál máson volt. A fiatalabbaknál magasabb a házirend és a szabályok betartásának igénye, még az idősebbeknél nagyobb hangsúlyt kap a fizikai biztonság megőrzése.

A szabályok között az alsóerdősoriak általánosítva fogalmaztak, még a mándysok esetében nevesítve volt az “ablakon való kiugrás”és a “borozás”.

Az erkölcsi szabályok esetében az alsóerdősor fiatalabb csoportjánál és a mándysoknál megjelenik a tanár-diák kapcsolat tiltása, még az alsóerdősor 12.-esei esetében a személyiség tisztelentben tartása a legfontosabb, amely majd minden résztvevő válaszában megjelenik.

A második alkérdésre /Mennyire lehet liberális egy iskola?/ csak az alsóerdősor csoportjaitól érkezett válasz, amelyek a következők voltak (zárójelben az évfolyam száma):

–           Egyáltalán nem lehet liberális egy iskola (többször is szerepel). (11.-es válasz)

–           Éppen annyira liberális, hogy ne szegüljön szembe az erkölcs íratlan szabályaival. (11)

–           A túlzott bezártság miatt nagyon kicsit lehet csak liberális. (11)

–           Egy iskola soha nem lehet eléggé liberális felfogású. (11)

–           Megfelelő mértékben, egyéniséget hagyjon kifejezni, de természetes mértékkel. (12)

–          Az a jó, ha az egyéniséget (öltözködés, tetkó) még jobban ki tudják fejezni a tanulók, akkor talán nem fogják a rendet bontani. A liberalizmus addig jó, még nincs káosz. (12)

–          Pont annyira, hogy kialakuljon az egyéniségünk, és ne csináljanak droidokat a jövő nemzedékéből (12)

–          Meg kellett találni az egyensúlyt az egyén kibontakozása és egy rendszer kialakítása között. (12)

–           Alapvetően egy iskola legyen szabadelvű, de biztonságosan ki lehessen fejezni a vágyat a

szabadság iránt. Felszólalások, DÖK (12)

A 11.-esek közül szinte senki nem érezte úgy, hogy az iskola lehet liberális, ez az arány 12.-ben megfordul, és igaz feltételekkel, de megteremthetőnek tartják a liberális oktatást.

 A hetedik kérdés arra kereste a választ, hogy milyen tanulási, tanítási módszert részesítenek előnyben a tanulók. A részletes listából láthatjuk majd, hogy a diákok által igényelt oktatási módszerek éppen a liberalizmust erősítenék az iskolában, ha több tanítási órán alkalmaznák őket. A módszerek mellett szereplő számok azt jelölik, hogy hány diák írta be őket a két gimnáziumi osztályból:

 A teljes dokumentum letölthető innen: