Lotilkó – A Családok Átmeneti Otthonában voltam ma.
A tollak nálam vannak letétben. Egy dob belsejében, a dobot úgy hívják darbuka, de ez csak a foglalkozáson volt fontos…
Biztosan veled is megtörtént már, hogy elhatároztál valamit, volt egy terved, meg akartál valamit változtatni az életedben, magadban, és leírtad. Leírtad, mert szeretted volna, ha több lesz, mint puszta gondolat. Hova tetted a lapot, amire felírtad? Gondolom nem tűzted ki, mint egy bevásárlólistát… Talán bekerült a naplódba, ha írsz ilyet, vagy a jegyzeted mellé, ha egy foglalkozáson történt a felismerés, esetleg két könyv közé, hogy senki ne lássa.
A foglalkozáson a gyerekeknek is voltak tervei, meg persze elvett szárnyai is, éppúgy, mint Lotilkónak a mesében. Felírták egy papírtoll két oldalára, így az elvesztett dolgot könnyebb volt elengedni, a tervek mellett pedig könnyebb volt elköteleződni.
Mit csináljon a gyerek a papírral? Ha beviszi a szobába, és megmutatja az anyukájának, az nem fogja érteni, mert neki még a család állandó életterének kialakítására sincs terve, nemhogy önmagára vonatkozóan. Ha meg nem kérdezi meg, mi ez a lap, az talán még rosszabb. Egyébként is négyen-öten élnek egy helyiségben, és nincs egy olyan zug, amelyet a magáénak mondhat. Alig van önálló tulajdona, hiszen egy évig maradthatnak egy otthonban, majd jön a következő. Elkallódik, kihullik, a kicsik szétszedik..
Mikor jössz megint? – kérdezte egy kislány a végén.
Nem mondhattam, hogy akkor, amikor nektek is jó, majd telefonálok a Gabi néninek. Nekik mindig jó, ők mindig itt vannak, nem kell tőle félnem, hogy nyaralni mennek… pedig jó lenne, ha ettől kellene félnem..