A HHH halmozottan hátrányos helyzetűt jelent. Csak néhány gyerek volt jelen. Az egyik már ki lett ’’csapva’’ az iskolából, a másik 5 intővel ennek a szélén áll. Az egyik ötödikes, de a 3 évvel idősebb bátyja is az osztálytársa. Otthon nyolc testvér, a nagyobbak több időt töltenek kint, mint bent és verekedni tanítják a kisebbeket. Egy lakókocsiban laknak mind a tízen.
Szóval a meseterápiás foglalkozás nem a szokott keretek között zajlott. Természetesen Kagzakzuk érzéseit először én jelenítettem meg, amikor igaz lassított mímes formában, de örömmel és élvezettel bántottak. Persze nem értek hozzám, de minden egyensúlyérzékemre szükség volt, hogy talpon maradjak. Utána fordult a dolog, amikor bele kellett lépniük a csizmájába képletesen és valóságosan is. El kell mondaniuk, hogy mi fájhatott neki a legjobban. Nem a fizikai bántást mondta egyik sem, hanem a lelkit, bár nem így nevezték…
Majd ráztuk egymást, magunkat, és kihullottak belőlünk, amit éreztünk, kicsit szofisztikáltabb formában is. Mi az D-vel, ami benned volt? – kérdeztem. Dákó bazmeg… -mondta az egyik. Nem, te hülye, a düh, amikor felcseszted magad, mert szétszedték a pofádat a múltkor. – mondta a másik.
Volt S- mint sokk, Sz-szégyen, Z- zavar, B- bűntudat. Az ötleteiket most nem osztom meg. A félelmet, az ölésvágyat, a bosszút és a magányt már maguktól mondták.
Azt szoktam mondani a csoportjaimnak, hogyha én a cigánysoron születek, akkor most nem tanítom őket, mert a nyolcadikat sem fejezem be.. Valószínűleg egy ilyen mesét megpróbálnék én is széttrollkodni, de bízom benne, hogy a végén olyan jót beszélgetnék a tanárral, mint én tettem velük, és elhinném neki, hogy a verekedésen kívül van más alternatíva is. Ők elhitték ott nekem, és remélem legalább egyet sikerült megmenteni a suliból való kivágástól.
Nem szeretném leírni, hol voltam.. túl sok részletet adtam meg a körülményekről.